április 20, 2024

PannonSport

Jégkorong – Olaszország ellen győzött a válogatott

 A magyar férfi jégkorong-válogatott 4-1-re  legyőzte a világ élvonalában szereplő olasz csapatot a Sárközy Tamás Emléktorna első, csütörtöki mérkőzésén a Tüskecsarnokban.

    Sean Simpson szövetségi kapitány együttese irányította a játékot az első harmadban, azonban a vendégek kellemetlen, letámadásos stílusa miatt nagyon kellett a védekező zónában is figyelni. Emberelőnyök maradtak ki mindkét oldalon, és a szünet előtt fél perccel Erdély Csanád kapáslövése csattant a kapuvason.
    Az áthúzódó létszámfölényben a magyar válogatottban most debütáló, finn születésű Rasmus Kulmala szolgálta ki Vincze Pétert, aki szépen beleért a korongba, amely Davide Fadani lábai között csorgott be. A Gyergyói HK csatára hat év után ütött gólt a válogatottban, míg Kulmala megszerezte első pontját a nemzeti együttesben.
    Továbbra is a hazaiak akarata érvényesült, és akkor sem volt veszély, amikor Nagy Krisztián, illetve Sebők Balázs volt kiállítva. Nagy Gergő is a kapuvasat találta telibe, majd a 38. percben Galló Vilmos fülelt le egy indítási kísérletet, kiugrott, majd a kapust elmozgatva lőtt a hálóba.
    A záró felvonásban próbált agresszívebben játszani az olasz csapat, szépített is Simon Berger révén, ám Nagy Gergő emberelőnyben, közelről nem hibázott, a fekvő kapus verve volt. A hajrában lehozta hálóőrét a vendégcsapat, ebben a helyzetben pedig Kulmala megszerezte első magyar válogatott gólját, a korongot pedig a társak eltették neki emlékbe.

Magyarország – Olaszország 4–1 (0–0, 2–0, 2–1)
Tüskecsarnok, 1103 néző. 
Játékvezetők: Pálkövi Zs., Rencz, Muzsik, Kövesi.
MagyarországArany – HORVÁTH M., Pozsgai / Szirányi B., Garát (1) / Kiss D., Kiss R. / Tóth G., Tóth R. – Galló 1 (1), Sebők, Kulmala 1 (1)      / Erdély      (1),      Sofron, Nagy G. 1 / Vincze P. 1, Csányi K., Magosi (1) / Nagy K., Szita, Mihály. 
Szövetségi kapitány: Sean Simpson
OlaszországFadani – Di Perna, Trivellato / Pavlu, Spornberger / Marzolini, Soracreppa / Defrancesco, Tauferer – Frank, Mizzi, Petan / Berger 1, I. De Luca (1), Felicetti / Kostner, Tedesco, Traversa / S. De Luca, Glück (1), Mantinger. 
Szövetségi kapitány: Gregory Ireland
Kapura lövések: 40–31.
Gól – emberelőnyből: 3/2, ill. 3/0