április 19, 2024

PannonSport

Férfi kézilabda BL, győzött a Veszprém, egy pontot hozott a Szeged Kielből

Veszprém, 2021. október 21. A veszprémi Gasper Marguc lő kapura a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében játszott Telekom Veszprém – SG Flensburg-Handewitt mérkőzésen a Veszprém Arénában 2021. október 21-én. A mérkőzést a Telekom Veszprém nyerte 28-23-ra. MTI/Vasvári Tamás

  A hazaiaktól Sander Sagosen és Steffen Weinhold, a vendégek keretéből pedig Dean Bombac, Luka Stepancic és Matej Gaber hiányzott.
    Remek védekezéssel kezdtek a szegediek, és Sebastian Frimmel vezérletével a 11. percben már 8-5-re vezettek. A németeknél Domagoj Duvnjak sokat hibázott, és Filip Jicha vezetőedző csakhamar időt kért, mivel csapata újabb gólt kapott. A magyar bajnoki címvédő 6-1-es sorozatot produkált, ezután viszont támadásban és védekezésben sem tudta folytatni jó teljesítményét. A csereként beállt Nikola Bilyk találataival megkezdte a felzárkózást a Kiel, amely lendületbe került, és Juan Carlos Pastor időkérése után egyenlítenie is sikerült (11-11). A hajrában a házigazdák – a meccs során először – kettővel vezettek, a szünetben pedig 17-14 volt az állás.
    A Niklas Landin helyére beállt Dario Quenstedt bravúros védéseire alapozva a második félidőben tovább növelte előnyét a tavaly decemberben BL-t nyert Kiel (25-18), ám a szegediek nem adták fel a küzdelmet, és a portugál Miguel Martins irányításával visszazárkóztak 26-23-ra, majd Mario Sostaric góljai után már csak 30-28-as hátrányban voltak. Négy perccel a vége előtt emberelőnybe került a magyar együttes, és már csak 75 másodperc volt hátra, amikor sikerült egyenlítenie. A Kiel utolsó támadásának végén Mirko Alilovic bravúrral védett, majd az üresen hagyott hazai kapuba lőtt, ám a gólt nem adták meg, mert közben Juan Carlos Pastor időt kért, így 32-32-es döntetlennel zárult a meccs.
    A hazaiaknál Hendrik Pekeler nyolc, Nikola Bilyk hét góllal zárt, a vendégek legeredményesebb játékosa Mario Sostaric volt öt találattal.
    A két csapat 11. egymás elleni BL-meccsén három szegedi és hét kieli siker mellett ez volt az első döntetlen.
    A három győzelemmel és egy vereséggel álló Telekom Veszprém csütörtökön a német Flensburgot fogadja, a két sikerrel, két döntetlennel és egy vereséggel rendelkező Szeged pedig jövő csütörtökön az előző idényben BL-döntős dán Aalborg HB-t látja vendégül.
    A Szeged csoportjában a norvég Elverum házigazdaként 30-25-re legyőzte a horvát PPD Zagrebet, a hazaiaknál Máthé Dominik, a vendégeknél Leimeter Csaba egyaránt háromszor volt eredményes.

THW Kiel (német) – Pich Szeged 32–32 (17–14)
Kiel,
 5824 néző. Játékvezetők: Mandak, Rudinsky (szlovákok).
Kiel: N. Landin – Ekberg 4 (1), Reinkind 5, Pekeler 8, Wiencek 1, Duvnjak 1, M. Landin 4
Csere: Quenstedt (kapus), Zarabec 2, Horák, Bilyk 7, Dahmke, Ehrig. 
Edző: Filip Jícha
SZEGED: Mikler R. – B. Radivojevics 2, Tönnesen 2, Martins 4, Bánhidi 3, Mackovsek 4, Frimmel 3
Csere: Alilovic (kapus), Henigman, Bodó 3, Garciandia 4, Rosta M., Sostaric 5, Blonz 2
Edző: Juan Carlos Pastor
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 1/–

Telecom Veszprém – SG Flensburg-Handewitt 28–23 (14–8)
Veszprém Aréna, 5000 
néző. 
JátékvezetőkBrkic, Jusufhodzic (osztrákok).
Veszprém: Corrales – Marguc 3 (2), J. Omar 4, Nenadics 3, B. Blagotinsek 1, Lauge 4, Strlek 7. 
Csere: Sipos 2, Maqueda 1, Ligetvári 2, A. Nilsson 1, Mahé, Lékai, Lukács P., Ilic Z. 
Edző: Momir Ilics
Flensburg: Buric – Steinhauser, Mensah Larsen 1, Golla 2, Lindskog, Gottfridsson 2, Jakobsen 2
Csere: Mensing 4, Svan 2, Einarsson 5, Hald 2, Wanne 3 (1)
Edző: Maik Machulla
Kiállítások: –, ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 1/1