Nem volt jó hétvégéje a határon túli magyar csapatoknak, két vereség mellett mindössze egyetlen döntetlen a mérleg.
A hétvégén a román bajnokságban a Sepsiszentgyörgy kezdte, és játszott döntetlen a listavezető Farul Constanta csapatával. Bravúrnak számító döntetlen után maradt a felsőház utolsó, 6. helyén.
Sepsiszentgyörgy – Farul Constanta 1-1
A szlovák bajnokságban a DAC látogatott a Zsólyombrézóhoz és veszített értékes három pontot, ezzel le is csúszott a tabella éléról. A következő fordulóban a Slovan ellen kellene javítani, várhatóan ez a meccs el is dönti a bajnoki címet.
Zsólyombrézó – Dunaszerdahely 2-0
Harmadikként a szerb bajnokságban vitézkedő Topolya lépett pályára a hétvégén, akik a Partizán Belgrádot fogadtál. TSC a tabellán a második helyet foglalja el, ami BL selejtezőt ér, Partizán 7 pont hátrányban volt velük szemben. Kemény meccsen 1-1-es félidő után 3-1-es Partizán győzelemmel ért véget, ezzel 4 fordulóval a vége előtt csak a jobb gólkülönbségének köszönhetően áll a 2. helyen a TSC.
Topolya SC – Partizan Belgrád 1-3
More Stories
NL – Kihirdette keretét Marco Rossi szövetségikapitány
EL – Vereséggel kezdett a Ferencváros
NL – Gólnélküli döntetlen Bosznia ellen