szeptember 24, 2020

PannonSport

BL: 2-0-ról izgulnia kellet a végén a Fradinak

Szerdán este Bajnokok Ligája playoff mérkőzést játszott a magyar bajnok Norvégiában. Az eddigi körökkel ellentétben visszavágós rendszerben folytatódott a BL, így elég volt egy jó eredményt elérni idegenben, nem feltétlenül kellett győzni. Ismét jól kezdte a meccset a Fradi, már már szokásához híven, korán megszerezte a vezetést a 7. percben Boli révén. A gól után továbbra is a Fradi irányította a mérkőzés ritmusát. A második félidőt nagy iramban kezdte a Molde, de gólt ismét a Fradinak sikerült szerezni, Botka beívelését Uzuni 11 méterről csúsztatta a kapuba, ezzel 0-2 volt a norvégok szemszögéből. Már eldőleni látszott a mérkőzés, de gyorsan jött a szépítés, 3 perccel a gól után, az 55. percben James fejelt a kapuba. Ettől varázsütésre megváltozott a játék képe, feljöttek a hazaiak, teljesen szétesett a Fradi játéka, levegőben lógott az egyenlítés. Amit Eikrem révén a 65. percben meg is született. Az újabb jól után még jobban jöttek előre a norvégok, az eddig tanárian játszó Blazic is hatalmasat hibázott, ami végén gólhelyzet és egy Haratin blokk, majd videóbíró következett. De a VAR után nem ítélt büntetőt a játékvezető, ha megítéli azon sem reklamáltunk volna. Ekkor még megúszták a gólt, de alig 10 perccel később Ellingsen bólintott jó 12 méterről Dibusz kapujába, ezzel a 83. percben 3-2. Itt veszni látszott a meccs, de 4 perccel később egy Zubkov lövés a norvég védő kezén változtatott irányt, büntetőhöz jutott a Fradi. Haratin állt a labda mögé és higgadtan a jobbra vetődő kapus mellett a bal sarokba helyezte. Ezzel kialakult a 3-3-as végeredmény. Ezt az eredményt elsőre sokan aláírtuk volna, de így kicsit keserű a szánk íze, a döntés marad a visszavágóra.

Molde FK – Ferencvárosi TC 3-3 (0-1)
Molde, Aker Stadion, zárt kapuk mögött
Játékvezető: Del Cerro Grande (spanyol)
Molde: Linde – Wingo, Gregersen, Ellingsen, Haugen – Aursnes, Hussain – E. Hestad, Wolff Eikrem (Omoijuanfo, 81.), Knudtzon (Brynhildsen, 57.) – L. James (Bolly, 89.). 
Vezetőedző: Erling Moe
Ferencváros: Dibusz – Botka, Frimpong, Blazic, Civic – Laidouni, Haratin, Somália (Sigér D., 70.) – Nguen (Isael, 88.), F. Boli (Zubkov, 73.), Uzuni. 
Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: L. James (55.), Wolff Eikrem (65.), Ellingsen (83.), ill. F. Boli (7.), Uzuni (52.), Haratin (87. – 11-esből)