augusztus 9, 2020

PannonSport

Svéd rivális a BL selejtező 1. körében

BL selejtező 1 körében a svéd bajnok Djurgardens IF lesz a Fradi ellenfele, az egy meccses párharc itthon kerül megrendezésre.

A tavasz, ősz rendszerű bajnokság 2019-es szezonját egyetlen ponttal nyerte meg a Malmö előtt, mégpedig drámai csatában. A szünetben kettő gólos hátrányban voltak a Nörköpping ellen, miközben a Malmö kettővel vezetett az Örebro ellen, ezzel azonos ponttal, de jobb gólaránnyal bajnoknak mondhatta magát a Malmö. De a második félidőben sikerült egyenlítenie a Djurgardennek, így ők lettek a bajnokok.

A 2020-as szezont nem kezdte jól a csapat, 2 győzelem mellett 3 vereséggel rajtoltak, az azt követő 8 meccsen 5 győzelem 2 döntetlen és mindössze 1 vereség a mérlegük, jelenleg 4. helyen állnak a tabellán, 5 pontra lemaradva az első Malmö mögött.

A bajnokcsapat kerete kissé átalakult, többnyire ingyen, vagy kölcsön játékosok érkeztek. Távozók közül nagy érvágást jelenthet Marcius Danielson távozása, a 31 éves védő 5 millió euro fejében Kínába távozott.

A jelenlegi keretből, Frederik Ulvestad a legtöbbre értékelt játékosuk, 28 éves középpályás 2018-ban érketett ingyen a Burnley csapatától. A keret átlag életkora 27,1 év.