november 26, 2022

PannonSport

BL – Kiütéses Fradi továbbjutás

Budapest, 2022. július 13. A ferencvárosi Adama Traoré (j4) gólja a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 1. fordulójában játszott Ferencváros - Tobol Kosztanaj visszavágó mérkőzésen a Groupama Arénában 2022. július 13-án. MTI/Kovács Tamás

 A múlt heti gól nélküli első felvonást követően a Ferencváros azonnal egyértelművé tette, hogy mielőbb el akarja dönteni a párharcot. Az első percben ugyan a keresztléc még megmentette a Tobolt, de nem sokkal később Traoré fejjel már nem hibázott. A folytatásban is nyomasztó fölényben futballozott a magyar bajnok, amely bő húsz perc alatt háromgólos előnyt dolgozott ki, igaz, a harmadik találatra azonnal érkezett válasz a kazahoktól. Ez sem szegte kedvét a nagy lendülettel és elszántsággal játszó FTC-nek, amely akár öt-hat góllal is vezethetett volna a szünetben, ha kicsit élesebbek és koncentráltabbak a csatárai.
    A folytatásra valamelyest visszavett a tempóból a hazai csapat, ez pedig lehetőséget teremtett a vendégakciókra. A Tobol szimpatikusan küzdött és próbálkozott rendületlenül, volt is néhány helyzete a kissé bizonytalan ferencvárosi védelemnek köszönhetően, de csak lesgólt szerzett, így a magyar továbbjutás egy pillanatra sem forgott veszélyben. Az FTC-nek is megvoltak a maga lehetőségei a második félidőben, ezek közül kettőt értékesített, amivel rendkívül magabiztosan lépett a következő körbe.

Ferencváros – Tobol (kazah) 5–1 (3–1)
Budapest, 
Groupama Aréna, 17 347 néző. 
JátékvezetőV: Jakubik (lengyel)
FTC: Dibusz – Wingo, S. Mmaee, Kovacevic (Knoester, 82.), Civic – Laidouni, Zachariassen (Mercier, 83.), Esiti (Loncar, 75.) – Nguen (Auzqui, 68.), F. Boli (Bassey, 68.), A. Traoré. 
Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Tobol: Mokin – Kairov, Malij, Tomasevics, Amanovics – Tagibergen, Jovancsics, Zsarinbetov (Muzsikov, 68.) – Tosics (Zsakszilikov, 78.), Sergeyev (Déblé, 75.)Brígido (Vukadinovics, 75.). 
Vezetőedző: Milan Milanovics
Gólszerző: A. Traoré (4., 17.), Laidouni (21.), Bassey (74., 90+1.), ill. Sergeyev (23.)
Kiállítva: Muzsikov (82.)
Továbbjutott: Ferencváros, 5–1-es összesítéssel