február 26, 2024

PannonSport

Női Kézi BL – Fontos meccsen győzött a Fradi, hozta a kötelezőt a Győr

Érd, 2023. február 4. Xenia Smits, a Bietigheim (k), valamint Hársfalvi Júlia (b) és Szöllősi-Zácsik Szandra (j), a Ferencváros játékosai a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében játszott FTC-Rail Cargo Hungaria - SG BBM Bietigheim mérkőzésen az Érd Arénában 2023. február 4-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Továbbjutás szempontjából kötelező volt a győzelem a Ferencváros számára a német Bietigheim ellen a BL utolsó előtti fordulójában. Nem ígérkezett könnyű feladatnak, még annak a tudatában sem, hogy a németek az elmúlt öt BL meccsükön pont nélkül maradtak. A csapatokban, különösképpen a ferencvárosi lányokban, még élénken élhetett a párharc első felvonása, ahol történelmi vereségbe szaladtak bele a Fradista lányok, a ludwigsburgi összecsapáson a volt Fradista Szikora Melinda vezérletével 40-20-ra nyertek a németek. A helyzetüket az sem könnyíti meg, hogy az amúgy is sok sérült mellett most Dragana Cvijic sem lehetett ott a mérkőzéskeretben, Viszont egy nagy visszatérő ismét helyet kapott a nevezettek listáján, Cirjenics-Kovacsics Anikó több mint 600 nap kihagyás után ismét ott volt a csapattal.

Számunkra nem kezdődött jól a mérkőzés, Szikora védés, majd gyorsan egymás után kettő 2 perces kiállítás, előbb Malestein, majd Tomori kapott kettőpercet. Szerencsére a németek sem játszottak olyan magabiztosan, kimaradt hétméteres és passzív támadás jelezte, hogy őket is nyomja a teher. A félidő közepéhez közeledve Malestein újabb kiállítása után előszőr volt kétgólos különbség a csapatok között. Innen még gyorsan visszajött a Ferencváros, de ezzel el is lőtték a puskaporukat, mert következett egy öt perces gólcsend, amit végül Zácsik tőrt meg a 20. percben, ezzel 6-8-ra alakítva az eredményt. Továbbra is sok hibával játszottak a csapatok, a kapusokon kívül nem igazán lehetett mást dicsérni, ebben az időszakban egyedül Cirjenics-Kovacsics Anikó pályára lépésének örülhettek a Fradi szurkolók. Bíró bravúr itt, Szikora védés ott, lépéshiba ott, lépéshiba itt, nem a játék szépsége dominált a félidő hajrájában sem, három perccel a vége előtt Kisfaludy jutott a kiállítás sorsára, ekkor 9-9-et mutatott az eredményjelző, de a németek kihasználták az újabb emberelőnyt és kettőgólos vezetéssel mehettek a szünetre.

Második játékrész hetesekkel kezdődött, előbb Maidhof értékesítette a maga büntetőjét, ezzel már háromgólra növelve a vendégek előnyét, majd Malestein állt a büntetővonalra és pattintotta a kapuba a labdát. Továbbra is csak a kapusokat lehetett dicsérni, egyik csapat sem találta a ritmust, állandósulni látszott a 2-3 gólos német vezetés., annak ellenére, hogy nekik sem ment igazán a játék. Ha már a játék nem is ment, de a küzdeni akarással nem volt gond a Fradi oldalán, és ez a küzdeni akarás meg is hozta a gyümölcsét a 40. percben, a németek cseh légiósa Malá rontott ziccerben, majd az ellentámadásból, már passzívnál Klujber talált a kapuba, döntetlenre alakítva az állást. Egy percre rá egy újabb német hiba után Bölk talált a kapuba, ezzel át is vette a vezetést a Fradi. Ebben az időszakban a németek kerültek hullámvölgybe, amit a magyar lányoknak sikerült kihasználni és egy 6-0-ás sorozattal sikerült mínusz 3-ról, plusz 3-ra megfordítani az állást. Ez a sorozat láthatóan megfogta az amúgy is gyengén játszó vendégcsapatot, az időkérés sem segített rajtuk, innentől ugyan az volt a forgatókönyv, mint a félidő elején, annyi különbséggel, hogy most a Fradi vezetett biztosan 2-3 góllal. Végére már talán el is fáradtak a vendégek, így magabiztosra sikerült a vége, az 5 gólos Fradi győzelem azt jelenti, hogy már biztos továbbjutó a csoportjából.

A mérkőzés után Elek Gábor elmonda, hogy az elsőfélidőben nehézzé tettük magunknak a mérkőzést, mindent elkövettünk, hogy lábon lőjük magunkat, de a második félidőben elől és hátul is feljavult a játékunk, hazai környezet pedig sokat számított a csapatnak.

FTC-Rail Cargo Hungaria–SG BBM Bietigheim (német) 28–23 (10–12) 
Érd, 2000 néző. Játékvezetők: Braseth, Sundet (norvégok)
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 5/3

KapusokKapusok
Bíró31,25%Szikora37,21%
Janurik0,00%Goncalves Dias Moreschi0,00%
MezőnyjátékosokMezőnyjátékosok
Malestein9/7Mala9/6
Klujber9/7Dulfer9/4
Bölk11/5Smits I.5/3
Kisfaludy3/2Smits X.3/2
Szöllősi-Zácsik5/2Jensen Østergaard3/2
Szucsánszki1/1Maidhof4/2
Stolle1/1Gassama Cissokho3/1
Márton3/1Meyer2/1
Papp2/1Kudlacz-Gloc1/1
Lekic5/1Naidzinavicius2/1
Hársfalvi1/0Dalemann0/0
Tomori0/0Kündig0/0
Kukely0/0Behrend0/0
Cirjenics-Kovacsics0/0

Győri Audi Törökországba látogatott és hozta a kötelezőt a Kastamonu csapata ellen. Végig magabiztosan játszva, közel negyven gólt szerezve, 12 gólos győzelemmel továbbra is a másodikhelyen tanyázik. Az utolsó fordulóban a szintén 20 ponttal rendelkező Esbjerget fogadja.

Kastamonu Belediyesi GSK (török) – Győri Audi ETO KC 27 – 39 (12 – 16)
Kastamonu, 500 
néző. 
Játékvezetők: Lindenbaum, Laron (izraeliek)
Kastamonu: Durdu – Sancak 3, da Silva Vieira 1, Sebbah 7 (1), Demircelen 6, Caliskan 3, Mehmedovics 4 (1). 
Csere: Göker (kapus), Iskenderoglu, Gökdemir 1, Akgün Göktepe 2. 
Edző: Ibrahim Belset
GYŐRI ETO: Sandra Toft – Győri-Lukács V. 6, Rju Un Hi 1, Broch 5, Haugsted 3, Nze Minko 8, Schatzl Nadine 3. 
Csere: Győri Alexa (kapus), S. Oftedal 2, Gros 5 (3), Blohm 2, Anne M. Hansen, Fodor Cs. 2, Deszpotovics, Farkas Júlia 2 (2). 
Edző: Ambros Martín
Kiállítások: 8, ill. 2
Hétméteresek: 3/2, ill. 5/5