pso.hu

PannonSport

Európa Liga – Leverkusennel játszik a Fradi a nyolcaddöntőben

Az Európa Liga nyolcaddöntőjében a Ferencváros a német Leverkusen csapatát kapta ellenfélül.

Leverkusen a BL csoportkörben kezdte a nemzetközi kupa idényt, mégpedig a harmadik kalapból sorsolták, ott a B jelű csoportban a Atletico Madrid, Portó, Club Brugges hármast kapták ellenfélül. Mindjárt az első meccsen a negyedik kalapból húzott Burgges volt az ellenfele és szenvedett egy gólos vereséget Belgiumban. Ekkor ez még igazi meglepetésnek számított, de utólag kiderült, hogy a belgák lettek a sorozat meglepetés csapata. Másodikkörben úgy tűnt, hogy sikerült kiheverni az első meccsen elszenvedett vereséget, BayArénában 2-0 az Atletico Madrid ellen. De ezután jött a Portó elleni két meccs, ahol előbb Portugáliában szenvedtek 2-0-s vereséget, majd otthon egy sima 3-0-s zakó, amivel érdemben el is szálltak a továbbjutás esélye. Harmadik helyre még volt esély, de a csoport utolsó két meccsén egyaránt döntetlent elérve nem a saját kezükben volt a sorsuk, de a Portó besegítette őket a harmadik helyre, így az Európa Ligába.

Itt azzal a Monacóval találkoztak, aki éppen a Fradi mögött végzett a csoportban. Az első meccset egy utolsó utáni percben kapott góllal elveszítették 3-2-re, de a visszavágón sikerült egy ugyanilyen arányú győzelmet aratniuk, ahol hosszabbítás után, végül 11-esekkel felülkerekedtek a francia riválison.

Mind ezek mellett a bajnokságban nem szerepelnek valami fényesen, jelenleg a 11-ik helyen állnak és 14 pontra vannak a BL indulást érő 4. helytől. Nagy győzelmek mellett, elég csak a Bundesliga meglepetéscsapata az Union Berlin elleni 5-0-ás győzelmet említeni, meglepő vereségek is csúsznak be. Az idei mérlegük eddig 8-4-10, ebből hazai pályán 4 győzelem mellett 2 döntetlen és 5 vereséget tudnak felmutatni.