október 4, 2024

PannonSport

Világbajnok a női kardcsapat

 A Pusztai Liza, Battai Sugár, Szűcs Luca, Márton Anna összeállítású válogatott kiemeltként a 16 között lépett először pástra szombaton, amikor 45-39-re verte a lengyeleket. A már vasárnapi negyeddöntőben 45-35-re nyert a görögök ellen, akiknél ott volt az egyéni verseny ezüst- és egyik bronzérmese.
    Az elődöntőben 45-39-re múlta felül a dél-koreaiakat a válogatott, melyben egy változás történt a tavaly, Kairóban győztes csapathoz képest: Katona Renáta helyére a tokiói olimpián sérült térddel negyedik, műtétek, hosszú rehabilitáció és szülés után idén januárban visszatért, korábbi vb-bronz- és Eb-ezüstérmes Márton Anna került be.
    A döntőben a franciákkal vívtak a magyarok csakúgy, mint egy éve: akkor 45-40-es magyar siker született, most 45-38-as.
    A franciáknál két csere volt az előző évhez képest, de nem gyengült a csapatuk. Az első asszóban Pusztai 5-2-re kikapott Manon Apithy-Brunet-től, majd Battai 5-5-ös döntetlent ért el Sara Balzerrel szemben, aztán Szűcs 5-3-ra maradt alul Caroline Querolival szemben. Az első harmad után 10-15 volt az állás. A következő szakasz magyar sikerrel indult, Battai bizonyult jobbnak Brunet-nél egy tussal, majd Pusztai hárommal kevesebb tust adott, mint Queroli. A hatodik párban a vb-n térdrögzítővel vívó Márton állt be Szűcs helyére, és parádés vívással, remek tempójú akciókkal, elővágásokkal 11-5-ös sikert aratott, ezzel jelentősen faragott a hátrányból. A harmadik szakasz 29-30-ról kezdődött. Battai 6-3-ra verte Querolit, aztán megint Márton parádézott, Brunet elleni 5-1-es győzelemmel bizonytalanította el még jobban a franciákat. Végül Pusztai zárta le az ütközetet a Balzerrel szembeni 5-4-es asszóval.
    Márton plusz tízes, Battai plusz négyes, Szűcs mínusz kettes, Pusztai mínusz ötös találati mutatóval fejezte be az összecsapást.
    A győzelemmel a magyarok nagyon nagy lépést tettek a párizsi olimpiai részvétel felé, mert eleve kijutó helyen álltak, ráadásul az áprilistól áprilisig tartó egyéves olimpiai kvalifikációs időszak legfontosabb versenye éppen a világbajnokság, az itt elért eredmény, illetve az azért járó pontszám mindenképpen benne lesz majd az összesítésben.
     A női kardozók a magyar küldöttség negyedik érmét szerezték Milánóban: korábban győzött a párbajtőröző Koch Máté és a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású férfi kardcsapat, Szilágyi pedig harmadik lett egyéniben.