Német válogatottal játszottuk a második mérkőzést a háromcsapatos tatabányai tornán.
A két nappal ezelőtti romániai meccsen, volt egy gyenge félidőnk és egy bizakodásra okot adó második játékrészünk. A kérdés az volt, hogy tovább tudjuk e vinni az ottani hatékonyabb félidőt. Golovin mester a románok elleni csapathoz képest ezúttal nem nevezte Győri-Lukács Viktóriát, Pásztor Noémit, Márton Grétát és Janurik Kingát, helyüket Faluvégi Dorottya, Szikora Melinda, Korsós Dorina, Planéta Szimonetta és Füzi-Tóvizi Petra.
Vendégek kezdték a mérkőzést, de az első gól a miénk lett, Hornyák kiharcolt hétméteresét Klujber értékesítette. Az első negyedórában sokkal több örömünk nem is lehetett a mérkőzésben, nagyobbnál nagyobb helyzetek maradtak ki a mi részünkről, míg a németek minden lövéséből gól született, 15 perc játék után 3-9-et mutatott az eredményjelző! A mérkőzés utolsó 10 perce már elfogadható volt, szerencsére a német válogatott is meglehetősen pontatlan volt, ezt a periódust sikerült is egy góllal megnyerni, ami azt jelentette, hogy ötgólos hátrányról várhattuk a folytatást.
Második félidőt is rontott lövéssel kezdtük, de ezután a Szikora Melindát váltó Szemerey védéseinek és Klujber két góljának köszönhetően feljöttünk három gólra. Ekkor halvány reménysugár látszódott a szorosabb végjáték elérésére, de a németek gyors három góllal visszarángatták a földre a mieinket. Innentől pedig nem az volt a kérdés, hogy nyernek e, hanem az, hogy mekkora lesz a különbség. Sajnos ezen a meccsen teljesen csődöt mondott a szélsőjátékunk, sok ziccert elhibáztak, talán kicsit az önbizalommal is problémák voltak a végére. Belsőposztokról gyakran kapkodva, előkészítés nélkül lőttünk, közben a németek kevesebb hibával, nagyobb magabiztossággal játszottak.
A főpróba nem sikerült, de nagyot kell javulni minden poszton, hogy az előadás jól sikerüljön majd. Szerencsére a könnyebb Svájc elleni meccsel kezdünk, ott önbizalmat kell meríteni, mert anélkül nagyon nehéz lesz elérni a célunkat, hogy a nyolc között végezzen a válogatottunk.
Magyarország – Németország 20–31 (12–17)
Tatabánya, Multifunkcionális csarnok, 3500 néző.
Játékvezetők: Zahradnik, Rudzak (szlovákok)
Magyarország: Szikora – Faluvégi, Klujber 8 (3), Bordás 4, Hornyák D., Vámos P. 3, Schatzl.
Csere: Szemerey (kapus), Kácsor 1, Kuczora 1, Albek, Füzi-Tóvizi, Töpfner 2, Korsós 1, Debreczeni-Klivinyi, Tóth E., Planéta.
Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
Németország: Filter 1 – Behrend 2, Maidhof 4 (1), Grijseels 3, Schmelzer 4, Bölk 3, Döll 2.
Csere: Roch (kapus), Smits 4, Stockschlader 4, Schulze 1, Zschocke 1, Petersen 1, Weigel, Schirmer, Antl 1.
Szövetségi kapitány: Markus Gaugisch
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 3/1
Kihirdette keretét Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány, három itthon maradó játékos, Faluvégi Dorottya, Planéta Szimonetta és Schatzl Nadine.
A magyar válogatott kerete az EB-re
Kapusok: Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), Szikora Melinda (SG BBM Bietigheim, német)
Jobbszélsők: Győri-Lukács Viktória (Győri Audi ETO), Töpfner Alexandra (DVSC Schaeffler)
Jobbátlövők: Albek Anna (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Irányítók: Kuczora Csenge (Praktiker-Vác), Tóth Eszter (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: Bordás Réka (DVSC Schaeffler), Füzi-Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler), Pásztor Noémi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC)
Balátlövők: Debreczeni-Klivinyi Kinga (Siófok KC), Hornyák Dóra (DVSC Schaeffler), Kácsor Gréta (DVSC Schaeffler)
Balszélsők: Korsós Dorina (CS Rapid Bucuresti, román), Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
Az A-csoport programja az Európa-bajnokságon, Ljubljana
2022. november 4., péntek
18.00: Magyarország–Svájc
20.30: Norvégia–Horvátország
2022. november 6., vasárnap
18.00: Horvátország–Magyarország
20.30: Svájc–Norvégia
2022. november 8., kedd
18.00: Horvátország–Svájc
20.30: Norvégia–Magyarország