pso.hu

PannonSport

25 év után újra sikerült a csoda, Bajnokok Ligájában a Fradi

Negyed évszázadot kellett várni rá, de a norvég Molde elleni 0-0 a BL-főtáblát jelentette a Fradinak. Ezzel 1995 után másodszor is az elit sorozat résztvevője lehet a Fradi!

Maga a mérkőzés inkább taktikai csatát hozott, amit az idegenbeli 3-3 megalapozott. Egyik csapat sem akart kockáztatni, Fradinak nem volt rá szüksége, a norvégoknak pedig végzetes lehetett volna egy bekapott gól, mert onnantól kettő gól kellett volna a továbbjutásukhoz. Egészen a 70. perc környékéig nem is vállalt kockázatot egyik csapat sem, de ahogy fogyott az idő, úgy lett egyre sürgősebb a vendégeknek. A végét próbálták megnyomni, be is szorult a Fradi, helyzet is akadt, de mikor kellett a helyén volt Dibusz kapus. Egy 10 perces periódust leszámítva nem tudott akkora nyomást gyakorolni a Molde, mint az odavágó utolsó félórájában, egyre idegesebbek lettek a vendégek az idő múlásával. A végén maradt a gólnélküli döntetlen, ami azt jelentette, hogy a Fradi ünnepelhetett!

Ferencvárosi TC – Molde FK 0-0
Budapest, 
Groupama Aréna, zárt kapuk mögött. 
Játékvezető: Kuipers (holland)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Botka, Heister – Sigér D. (Laidouni, 79.), Haratin, Somália (A. Frimpong, 87.) – Uzuni, Nguen (Isael, 79.), Zubkov. 
Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Molde: Linde – Pedersen, Gregersen, Ellingsen, Haugen – Aursnes, Hussain (Omoijuanfo, 83.) – E. Hestad, Wolff Eikrem, Knudtzon (Brynhildsen, 64.) – L. James. 
Vezetőedző: Erling Moe

Továbbjutott: a Ferencváros, 3–3-mal, idegenben szerzett több góllal.