március 4, 2024

PannonSport

BL selejtező – Kikapott és kiesett a Fradi

Budapest, 2023. július 19. Adama Traoré, a Ferencváros (b) és Vegard Forren, a feröeri Kí Klaksvík játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája 1. selejtező fordulójában játszott Ferencváros TC - Kí Klaksvík visszavágó mérkőzésen a Groupama Arénában 2023. július 19-én. MTI/Illyés Tibor

Nagy reményekkel kezdte meg a szerepelését a Ferencváros a Bajnokok Ligája idei kiírásában, de nem jutott messzire a magyar bajnok.

A feröeri odavágón elért gólnélküli döntetlen után esélyesként várta a mérkőztet a Fradi, ami meglehetősen nagy önbizalomba csapott át, már-már nagyképűségbe csúcsosodott ki, mikor a hivatalos oldal tényként közölte a továbbjutást a mérkőzés előtti napon. Talán ez a mentalitás ragadt át a játékosokra is, aminek köszönhetően hiányzott a megfelelő koncentráció.

Mindjárt a találkozó elején Civic egy teljesen felesleges becsúszással kísérletezett a 16-oson belül, mivel a labdát nem érte el, annál inkább a támadó lábát, következhetett a 11-es, amit kíméletlenül értékesítettek is a vendégek. A gól után is próbálta irányítani a játékot a Fradi, de ötlettelen, egysíkú játékuk nem állította megoldhatatlan feladatot a vendégek védelmének. Sőt, a 32. percben egy sajáttérfélen elveszített labdából megszerezte a második gólját is a feröeri bajnok. Innem már nagyon nehézhelyzetben volt a Fradi, ráadásul a játék minősége sem lett jobb, kapura rúgásig nem jutottak el az elsőfélidőben. A félidő végén újabb hatalmas hiba, újabb gól! Ezúttal Dibusz helyezkedett rosszul, de még így sem volt védhetetlen a lövés, de ismét csak a nem megfelelő koncentráltság miatt nem sikerült hárítania. 0-3-al vonultak a csapatok a szünetre.

A másodikfélidőben a cserék sem tudtak lendíteni, az ekkorra már láthatóan teljesen szétesett csapaton. Nem sikerült kihasználni, hogy a vendégek láthatóan teljesen elkészültek az erejükkel, aminek köszönhetően a Fradi ugyan eljutott helyzetekig, kaput is el találták már, de nem sok esélyük volt az eredmény kozmetikázáson, nem hogy az egyenlítéshez. Ezzel a vereséggel eldőlt, hogy a Konferencia Ligában folytatják, ahol már nem hibázhatnak és a következő három párharcot nyerniük kell, ha csoportkört szeretnének játszani ősszel. De ezeket a párharcokat már nem Sztanyiszlav Csercseszov irányításával vívják megy a csapat, mert közvetlenül a mérkőzés után menesztették.

Ferencváros – Kí Klaksvík (feröeri) 0-3 (0-3)
Budapest, Groupama Aréna, 18 187 néző. 
Játékvezető: Smajc (szlovén)
FTC: Dibusz – Botka, S. Mmaee, Knoester, Civic (Marquinhos, 75.) – Baráth (Ben Romdan, a szünetben), Gojak (Makreckis, a szünetben) – Abu Fani, Zachariassen (Lisztes, 57.), A. Traoré (Owusu, 57.) – Varga B. 
Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
KÍ: J. Johansson – B. Petersen, Faerö, Forren – R. Joensen (Patrick Da Silva, 75.), Andreasen, D. Pavlovics (Hansson, a szünetben), Danielsen – Frederiksberg (Mikkelsen, 56.), Kassi (Gussias, 73.), Kronberg (Latif, 90+4.). 
Vezetőedző: Magne Hoseth
Gólszerző: Frederiksberg (8., 32. – az elsőt 11-esből), Kassi (45+3.)
Továbbjutott: a KÍ, 3–0-s összesítéssel