október 4, 2024

PannonSport

Bravúros döntetlen Angliában az ezer sebből vérző válogatottól

London, 2021. október 12. Sallai Roland (j3), miután büntetőből gólt szerzett a labdarúgó világbajnoki selejtezők 8. fordulójában játszott Anglia - Magyarország mérkőzésen a londoni Wembley Stadionban 2021. október 12-én. Mellette Szoboszlai Dominik (j2). MTI/Kovács Tamás

Az angol drukkerek kapu mögött helyet foglaló keménymagja hangos füttykoncerttel fogadta a magyar himnuszt, amely alatt végig énekeltek. A magyar válogatott napra pontosan 119 évvel ezelőtt játszotta első hivatalos mérkőzését, akkor Ausztria vendégeként 5-0-s vereséget szenvedett.
A találkozó gyászszünettel - amely hangos tapsvihar volt - indult az angolok 1966-ban világbajnok legendái, a szeptemberben elhunyt Jimmy Greaves és Roger Hunt tiszteletére.
Nem sokkal a kezdés után kisebb verekedés tört ki a magyar szektorban, fekete ruhás szurkolók csaptak össze a rendőrökkel, de rövid idő belül helyre állt a nyugalom. A rendőrség közleménye azért hatolt a szektorba, hogy előállítson egy drukkert, aki rasszista megjegyzésekkel illetett egy rendezőt.
Az első veszélyes helyzetre nyolc percet kellett várni, Shaw indult meg a bal oldalon, beadását követően pedig Nagy Zsolt az utolsó pillanatban tudott Kane elől menteni. A magyarok a 14. percben jutottak először a házigazdák kapujáig, egy szépen felépített támadás végén Sallai lőtt jócskán fölé.
A 24. percben előnybe kerültek a szervezetten futballozó magyarok a Nego által kiharcolt és Sallai révén értékesített büntetővel, ami önmagában bravúros teljesítmény, mivel az angolok idei 16 mérkőzésükből 12-szer gólt sem kaptak. Hátrányban az angolok még nagyobb nyomás alá helyezték riválisukat, melynek eredményeként a 37. percben egy szabadrúgást követően egyenlítettek.
A fordulást követően kiegyenlítettebbé vált a játék, az angolok csak egy szöglet után tudtak veszélyes helyzetet kialakítani, igaz, Stones kis híján megszerezte második gólját. A 70. percben Kane kiugratásából Sterling került ziccerbe, de nem tudta elrúgni a labdát Gulácsi lábai mellett.
A magyar válogatott végig szervezetten futballozott, volt, hogy percekig tudta tartani a labdát a világsztárokkal teletűzdelt riválissal szemben, a 84. percben a csereként pályára lépő Hahn hős lehetett volna, de Nagy Zsolt labdaszerzése után tíz méterről nem találta el a kaput.
Az angolok az utolsó percekig próbálkoztak, de nem tudták újra feltörni a magyar védelmet.

sgg \ sgj

MTI

Anglia – Magyarország 1–1 (1–1)
London,
 Wembley Stadion, 69 380 néző. 
Játékvezető: Alejandro Hernández (spanyol)
Anglia: Pickford – K. Walker, J. Stones, Mings, Shaw – Rice, Foden, Mount – Sterling (J. Henderson, 76.), Grealish (B. Saka, 62.) – Kane (Abraham, 76.; Watkins, 90+2.). 
Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Magyarország: Gulácsi – Kecskés Á., Lang, Szalai A. – Nego (Bolla, 90+2.), Nagy Á., Schäfer (Vécsei, 79.), Nagy Zs. – Schön (Holender, 68.), Sallai R. (Hahn J., 79.), Szoboszlai (Nikolics, 90+2.). 
Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: J. Stones (37.), ill. Sallai R. (24. – 11-esből)