Luxemburg ellen lejátszotta az idei év utolsóelőtti mérkőzését a válogatott, immáron a válogatottól visszavonult Szalai Ádám nélkül, de több fiatallal a fedélzeten érkeztek meg a miniállamba.
A mérkőzést a hazaiak kezdték aktívabban, de különösen nagy veszélyt nem sikerült kialakítaniuk a magyar kapura, csak egy kis magyar segítséggel. Callum Styles adott haza röviden, Dibusz próbálta menteni a helyzetet, de már csak a luxemburgi támadó lábát érte el, teljesen egyértelmű tizenegyes. Gerson Rodrigues állt a labda mögé és kíméletlenül lőtte azt jobbal, a jobb felső sarokba, Dibusznak esélye sem volt a hárításra, ezzel korán, már a 7. percben megszerezték a vezetést a hazaiak. A gól megfogta kicsit a mieinket, egészen a 24. percig kellett várni az első komolyabb lehetőségre, ekkor Nagy Zs. beadását Ádám Martin mellel lekészítette, de Gazdag 11 méterről a kapus kezébe lőtt. Ekkorra már érezhetően magasabb fordulaton pörgött a magyar csapat, 3 perccel később meg is lett az eredménye, Styles önfeláldozóan szerzett labdát a hazai 16-os előterében, majd Orbán tekert középre, ahol Szalai Attila érkezett és 12 méterről fejelt a kapu jobb oldalába. Gól után is a mieink maradtak támadásban, de újabb gólt már nem sikerült szerezni a szünet előtt.
Másodikjátékrészt is mi kezdtük jobban, mindjárt az elején Szalai duplázhatott volna, de a rosszul kimozduló Schon kapus javította a hibáját és a kapufára sikerült tolnia a labdát. Egymás után jöttek a magyar támadások, szögletek, de eredménytelenül. 57. percben aztán cserélt a magyar válogatott, az újonc Németh András mellett, Kerkez Milos és a súlyos sérüléséből éppen hogy felépült Sallai Roland lépet pályára. A csere után sem tört meg a magyar lendület továbbra is többet támadtak, az új játékosok is gyorsan felvették a ritmust, az is mutatja, hogy a pályára lépésük után 10 perccel éppen Kerkez beadását juttatta a kapuba az újonc Németh András, ezzel megfordítva az állást. A gól után tovább támadott a magyar csapat, közelebb is volt a harmadik gólhoz, mint a hazaiak az egyenlítéshez, de ennek ellenére sikerült egyenlíteniük a luxemburgiaknak. Ott is egy újonc, Alessio Curci talált a kapuba. A gól után vérszemet kaptak a hazaiak, volt egy ziccerük is, de Dibusz hatalmasat védett Curci lövésénél, ezzel ők is ellőték az utolsó puskaporukat, már nem változott az eredmény. Igazságos 2-2 lett a vége, több újonc is bemutatkozhatott ez mindenképpen pozitívuma a mérkőzésnek.
Luxemburg – Magyarország 2–2 (1–1)
Luxembourg, Stade de Luxembourg, 3571 néző.
Játékvezető: Lardot (belga)
Luxemburg: Moris (Schon, a szünetben) – Bohnert, Mahmutovic, Jans, M. Pinto – Barreiro, Olesen (S. Thill, a szünetben) – Danel Sinani, Dejvid Sinani (Lohei, 69.), Borges Sanches (Curci, 71.) – G. Rodrigues (Rupil, 90+2.).
Szövetségi kapitány: Luc Holtz
Magyarország: Dibusz – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola (Botka, 78.), Nagy Á. (Baráth P., 78.), Styles, Nagy Zs. (Kerkez, 58.) – Gazdag (Sallai R., 58.), Szoboszlai (Kalmár, 87.) – Ádám (Németh A., 58.).
Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Gerson Rodrigues (7. – 11-esből), Curci (77.), ill. Szalai A. (25.), Németh A. (67.)