október 4, 2024

PannonSport

EKL – Budapesten is győzni tudtak a görögök

Budapest, 2024. február 22. A labdarúgó Konferencia-liga nyolcaddöntőjébe jutásért játszott Ferencvárosi TC - Olimpiakosz visszavágó mérkőzés a Groupama Arénában 2024. február 22-én. A Ferencváros a visszavágón is 1-0-ra kikapott, így kettős vereséggel búcsúzott a görög csapat ellen. MTI/Czeglédi Zsolt

Nem sikerült visszavágni az egy héttel ezelőtti vereségért, búcsúzott a Fradi a nemzetközikupától.

 A hazai szurkolók mindent megtettek, hogy Dejan Stankovic vezetőedző kérésének megfelelően pokoli hangulatot teremtsenek a Groupama Arénában, ugyanis a csapatokat nemcsak telt ház, hanem élőkép is fogadta, melyen egy zöld nadrágos harcos küzdött egy piros-fehér páncélba öltözött, hatalmas termetű vitézzel. A látványhoz a Botond-mondából vett idézetet feszítettek ki: „büszke Botond reá sújtott, az óriás a földre hullott”.
    A csapatok nagy lendülettel vetették magukat a küzdelembe, kifejezetten lüktető volt a meccs, mindkét fél támadólag lépett fel, így a közönség szép akciókat láthatott. A kapuk azonban nem forogtak veszélyben az első 15 percben, mert az ígéretesebb lövéseket mindkét oldalon sikerült blokkolniuk a védőknek. Ezt követően a zöld-fehéreknek meggyűlt a bajuk a támadásvezetéssel, túl sokszor vesztették el a labdát a saját térfelükön, így a játék áttevődött a hazai térfélre. Ugyanakkor az Olimpiakosz nem tudta gólra váltani a fölényét. Az első komolyabb ferencvárosi helyzetre 34 percet kellett várni, akkor Zachariassen lőhetett ígéretes helyzetből, de „eltörte a labdát”, amely erőtlenül gurult el a jobb sarok mellett a görög kapus kíséretében. A szünet előtti percekben a görögöknek volt két ziccerük, előbb Fortunisz lőtt mellé közelről, majd Abu Fani szörnyű hazaadására Podence csapott le, aki fölé bombázott. Az Olimpiakosz egyre nyomasztóbb fölénye aztán a 45. percben góllá érett, amikor el-Kabi 11-esből volt eredményes.
    Stankovic a szünetben kettős cserével próbált változtatni a játék menetén, és bár térfélcserét követően volt egy-két ígéretesebb ferencvárosi akció, összességében továbbra is inkább az Olimpiakosz akarata érvényesült. Az idő múlásával a görögök egyre kevésbé erőltették a támadásokat, ezért kiegyenlítetté vált az összecsapás, de a vendégek védelmét nem tudta átjátszani a magyar bajnok, amely így továbbra is veszélytelen volt Paszhalakisz kapujára. A Ferencváros szerb trénere újabb kettős cserével próbált frissíteni, de a zöld-fehérek továbbra is nehezen jutottak át a görög középpályán, azaz jószerivel esélyük sem volt, hogy csökkentsék az összesítésben kétgólos hátrányukat. Az FTC a hajrában sem tudott újítani, sőt, egy-két kontrából inkább az Olimpiakosznak voltlehetősége, így amagyar csapat két 1-0-s vereséggel fejezte be a szereplését a harmadik számú európai kupasorozatban.