Budapest, 2021. november 4., csütörtök (MTI) – Negyedik mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga csoportkörében: a magyar bajnokcsapat csütörtökön hazai pályán a skót Celtic Glasgow együttesétől kapott ki 3-2-re, és ezzel eldőlt, hogy a negyedik helyen végez, azaz véget ér számára az európai kupaszereplés a mostani idényben.
A rendkívül eseménydús első félidőben a vendégek már a harmadik percben előnybe kerültek, de Zubkov megpattanó lövésével – amelyet Juranovic öngóljának könyveltek el – nyolc perccel később egyenlített a Ferencváros. A skótok a 23. percben egy hasonlóan szerencsés találattal szereztek újra vezetést. A fordulást követően a vendégek a 60. percben Abada révén növelték kétgólosra előnyüket, míg a végeredményt Uzuni a 86. percben állította be egy szép tekeréssel.
A Ferencváros a következő fordulóban, november 25-én a spanyol Real Betis vendége lesz.
Ferencváros–Celtic (skót) 2–3 (1–2)
Budapest, Groupama Aréna, 16 501 néző.
Játékvezető: Veríssimo (portugál)
FTC: Bogdán – Somália, Blazic, S. Mmaee, Civic (Cabraja, 73.) – Laidouni, Vécsei (Loncar, 73.) – Nguen (R. Mmaee, 67.), Zachariassen (Mak, 67.), Zubkov (Szánthó, 79.) – Uzuni.
Vezetőedző: Peter Stöger
Celtic: Hart – Ralston, Carter-Vickers, Welsh (Scales, 89.), Juranovic – Turnbull, Bitton (J. McCarthy, 78.), C. McGregor – Abada (Forrest, 70.), Furuhasi (Jakumakisz, 70.), Jota (Mikey Johnston, 70.).
Vezetőedző: Ange Postecoglou
Gólszerző: Juranovic (11. – öngól), Uzuni (86.), ill. Furuhasi (3.), Jota (23.), Abada (60.)
More Stories
NL – Kihirdette keretét Marco Rossi szövetségikapitány
EL – Vereséggel kezdett a Ferencváros
NL – Gólnélküli döntetlen Bosznia ellen