március 4, 2024

PannonSport

Fordított és csoportelső a magyar válogatott

Budapest, 2023. november 19. A magyar válogatott játékosai a Himnuszt éneklik, középen Szoboszlai Dominik, mellette Nagy Ádám (j) a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők tizedik, utolsó fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország - Montenegró mérkőzés után a budapesti Puskás Arénában 2023. november 19-én. A nemzeti együttes 3-1-re nyert, így csoportelsőként jutott ki a jövő évi németországi Eb-re. MTI/Hegedüs Róbert

Szünetben még egy gólos hátrányban volt a magyar csapat, de a másodikfélidőben Szoboszlai vezérletével sikerült a fordítás, ezzel a csoport első helyének megszerzése.

 A vendégek ugyan Slobodan Rubezic fejesével a 36. percben vezetést szereztek, azonban a magyar csapatkapitány, Szoboszlai Dominik duplájával a 68. percre fordítottak Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai. A végeredményt Nagy Ádám állította be a hosszabbításban. Marco Rossi újoncot is avatott, az utolsó pillanatokban becserélte Szuhodovszki Somát.
    A telt házas Puskás Arénában aratott sikernek köszönhetően a nemzeti együttes immár 12 találkozó óta nem talált legyőzőre – legutóbb 2000 márciusa és 2001 áprilisa között volt ilyen jó sorozata – és 1976 után zárt ismét veretlenül egy naptári évet.

Magyarország – Montenegró 3-1 (0-1)
Budapest, Puskás Aréna, 65 ezer néző. 
Játékvezető: Makkelie (holland)
Magyarország
Dibusz – Balogh B., Lang, Szalai A. – Bolla (Nego, a szünetben), Nagy Á. (Szuhodovszki, 90+4.), Styles (Horváth K., 63.), Nagy Zs. – Szoboszlai, Gazdag (Kalmár, a szünetben) – Ádám Martin (Németh A., 78.). 
Szövetségi kapitány: Marco Rossi
MONTENEGRÓ: 
Mijatovics (Djukics, 58.) – Rubezsics (Raicskovics, 76.), Szavics, Vujacsics – Vesovics (M. Vukcsevics, 55.), M. Jankovics (A. Radulovics, 70.), Kucs, Camaj (Krsztovics, 70.), A. Vukcsevics – Oszmajics, Jovetics. 
Szövetségi kapitány: Miodrag Radulovics
Gólszerző: Szoboszlai (66., 68.), Nagy Á. (90+3.), ill. Rubezsics (36.)

1. Magyarország 85316–7+9 18
2. Szerbia842215–9+6 14
3. Montenegró83239–11–2 11
4. Litvánia81348–14–6 6
5. Bulgária8447–14–7 4