április 22, 2024

PannonSport

UEL – Kétgólos vereség a nyolcaddöntőben

Leverkusen, 2023. március 9. A ferencvárosi játékosok megköszönik a szurkolást a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében játszott Bayer Leverkusen - Ferencváros első mérkőzése után a leverkuseni BayArenában 2023. március 9-én. A Ferencváros 2-0-ra kikapott. MTI/Kovács Tamás

Több mint kétezer szurkolója kísérté el a Fradit Leverkusenbe, hogy kiszurkoljon egy jó eredményt az Európa liga nyolcaddöntőjében. Ennek ellenére nem kezdte jól a meccset a Fradi, kissé megilletődöttnek az első negyedórában, és a német csapat van annyira erős együttes, hogy ezt ki is tudta használni. Egy rosszul sikerült labdakihozatal után Demirbay bombázott Dibusz kapujába. A gól után szépen lassan elkapta a ritmust a Fradi, helyzetei is adódtak, de nem sikerült élni egyik lehetőséggel sem. Viszont a Leverkusen többet birtokolta a labdát, de komoly fölényt nem tudott kialakítani, komolyabb helyzetig nem jutottak el. Másodikfélidő még kiegyenlítetteb volt, de egyik csapat sem sikerült gólt szerezni egészen a hajráig. Ekkor egy felesleges szabálytalanság miatt megítélt szabadrúgást Hlozek bombázza a lécre, ahonnan a kapuval szemben egyedül berobbanó Tapsoba könnyedén fejel a kapuba. A védők kicsit elaludtak és egy ilyen hibát könyörtelenül kihasználnak ezen a szinten.

Nem játszott rosszul a Fradi, de a hazai visszavágón még erre is rákellene tenni egy lapáttal, ami nem lesz könnyű a sok hiányzó miatt, de ha valaki, akkor a Fradi megtud csinálni egy ilyen bravúrt. Várhatóan a hangulatra itthon sem lesz panasz, talán ez sok erőt adhat a csapatnak.

Bayer Leverkusen – Ferencváros 2–0 (1–0)
Leverkusen, 
BayArena, 25 001 néző. 
Játékvezető: Massa (olasz)
LeverkusenHrádecky – Kossounou, Tah, E. Tapsoba – J. Frimpong, Amiri, Demirbay, Hincapié – M. Diaby (Hlozek, 71.), Azmun (A. Adli, 60.), Wirtz (Schick, 89.). 
Vezetőedző: Xabi Alonso
Ferencváros
Dibusz – Botka (Wingo, 87.), Abena, Knoester, Civic – Zachariassen, Esiti, Vécsei – Marquinhos (Gojak, 78.), R. Mmaee, A. Traoré (Frederiksen, 87.). 
Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Gólszerző: Demirbay (9.), Tapsoba (86.)