Az első fordulóban aratott kiütéses győzelem után, kicsit nyögvenyelősre sikeredett a második forduló, most azt a Nyitrát fogadtuk, aki meglepetésre megfricskázta az előző fordulóban a Zsolnaiakat.
Ez első félidő meddő hazai fölénnyel zajlott, végig a levegőben lógott a gól, de csak a 42. percben sikerült megszerezni a vezetést. Ekkor Schafer tört be a 16-oson belülre, majd az alapvonalról középre emelt, ott az egyedül maradt Friede könnyedén bólintott a kapuba. 5 percet kellett várni a következő gólra, Ramirez buktatásáért megítélt büntetőt váltotta gólra. Ezzel 2-0-ás állással vonultak a csapatok a szünetre.
Félidőben kettőt is cseréltek a vendégek, de ezzel sem tudták megtörni a Szerdahelyi lendületet, előbb Divkovic lőtt 15-ről a kapuba, majd Kalmár értékesített egy újabb 11-est, amit ismét Ramirez elleni szabálytalanság miatt ítélt meg a játékvezető. Ezzel 60 perc játék után már 4-0 állt az eredményjelzőn. De ezzel még nem volt vége, Davis 24-25 méterről szabadrúgásból tekert a kapu jobb felső sarkába, megszerezvén önmaga 2., csapata 5. gólját. A csattanóról Bernar gondoskodott, 15 méterről laposan helyezett a jobb sarokba, kialakítva a 6-0-ás végeredményt.
Ezzel a győzelemmel, Slovan vereségével (Aranyosmaróton kaptak ki 2-1-re) a DAC átvette a vezetést a tabellán.
Dunaszerdahely (DAC)–Nitra 6–0 (2–0)
Dunaszerdahely, Mol Aréna, 5831 néző.
Játékvezető: Kruzliak
DAC: Jedlicka – Blackman, J. Müller (Maly, 82.), Kruzliak, Davis ( J. Méndez, 74.) – Friede (Njie, 74.), Schäfer (Bednar, 82.), Kalmár, Balic – Divkovic (Fábry, 64.), E. Ramirez. Vezetőedző: Bernd Storck
Nitra: Sipos – Kunik, Podhorin, Kolcak, Zahumensky – Mustafic – Sefcik (Fabis, a szünetben), Vrabel (Hovhanniszjan, a szünetben), Adamec, Chobot (Danek, 77.) – Fasko. Vezetőedző: Geri Gergely
Gólszerző: Friede (41.), E. Davis (45+2., 73. – az elsőt 11-esből), Divkovic (56.), Kalmár (60. – 11-esből), Bednár (84.)