pso.hu

PannonSport

NL – Szoboszlai duplával nyertünk Bosznia ellen

A hazaiak már az első percben veszélyes akciót vezettek, azonban Gazibegovic kiszorított helyzetből keresztbe lőtte a labdát. Az hamar kiderült, a győzelem és a bennmaradás reményében mindkét gárda támadólag próbál fellépni, a magyarok a meccs elején távoli lövésekkel próbálkoztak, Sallai 30 méterről még nem találta el a kaput, de Varga 18 méteres, középre tartó próbálkozását már védenie kellett a bosnyák kapusnak, aki később Bolla szöglet utáni bombáját csak öklözni tudta. A mezőnyben kiegyenlített küzdelem folyt, de Nagy Zsolt jó játékának köszönhetően a többnyire bal oldalon futó magyar támadásokban volt valamivel nagyobb veszély, ennek ellenére a hazaiaknak is volt igencsak ígéretes, de végül a kaput elkerülő lövése. Az első félidő utolsó tíz percében Sallai távoli bombája csak centikkel kerülte el a bal felső sarkot, Szoboszlai pedig ugyan fölé lőtt egy remek helyről elvégzett szabadrúgást, másodjára viszont egy újabb bal oldali akció végén már nem hibázott.

Bár térfélcserét követően próbálta fokozni a nyomást a hazai együttes, Szoboszlai hamar lehűtötte a kedélyeket a Nagy elleni szabálytalanságért megítélt büntető értékesítésével. A kétgólos előny birtokában a magyarok már inkább a biztonságot tartották szem előtt, melynek nyomán kevesebbet birtokolták a labdát és támadásra is ritkábban vállalkoztak. Hátul viszont szervezetten védekeztek Rossi tanítványai, így nem sok lehetőségük akadt a bosnyákoknak, de egy ízben Dibusz védte a rivális legjobbjának, Dzekónak a próbálkozását. Bosznia-Hercegovina a hajrára sem tudott újítani, csak nagyon rövid periódusokban gyakorolt nyomást a magyar kapura, így szépítenie sem sikerült. A magyar csapat a megérdemelt győzelemmel nagy lépést tett az osztályozó felé, mert a sereghajtó bosnyákok már csak akkor előzhetik meg, ha novemberben legalább négy pontot szereznek a csoport két favoritja, Hollandia és Németország ellen.

Bosznia-Hercegovina – ­Magyarország 0–2 (0–1)
Zenica, Bilino Polje Stadion, 8392 néző. 
Játékvezető: A. Taylor (angol)
Bosznia-Hercegovina: Vasilj – Gazibegovic (Omerovic, a szünetben), Bicakcic, Katic, Kolasinac – Gigovic (Huseinbasic, 64.), Tahirovic (Saric, 79.) – Bajraktarevic, Hajradinovic (Basic, 79.), Burnic (Tabakovic, 64.) – Dzeko. 
Szövetségi kapitány: Sergej Barbarez
Magyarország : Dibusz – Botka, W. Orbán, Fiola – Bolla (Gera D., 68.), Nikitscher, Schäfer (Nagy Á., 86.), Nagy Zs. (Szűcs Kornél, 86.) – Sallai R. (Gazdag, 68.), Szoboszlai D. – Varga Barnabás (Ádám M., 78.). 
Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Szoboszlai D. (38., 50. – a másodikat 11-esből)